Ugrás a tartalomhoz
Hunyadi János Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Hunyadi – nap 2026

Hunyadi – nap 2026

Iskolánkban a mai nap az ünneplésé és a vetélkedésé volt. Június első hétfőjén minden évben Hunyadi – napot tartunk. Az intézmény 1990. június 2-án vette fel Hunyadi János nevét.

A napot ünnepi műsorral és az emléktáblák megkoszorúzásával kezdtük. Nem csak a névadónkról emlékezünk meg ezen a napon, hanem Paraszt Lajos tanár úrról, akinek emlékére matematika-versenyt is szervezünk, Greksza György igazgató úrról és Gazsó Ferencről, falunk szülöttjéről is.

Majd a Paraszt Lajos matematikaverseny és az alsós levelezős tanulmányi verseny eredményhirdetése történt meg, valamint azt a három tanulót jutalmaztuk, akik bejutottak a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny vármegyei döntőjébe.

Ezen a napon kerül sor a Gyermekeink Jövője Alapítvány díjainak kiosztására is. Az idei 18 pályázó közül a kuratórium 7 tanulót jutalmazott könyvutalvánnyal.

A délelőtt ünnepélyes része volt a trianoni békediktátumról való megemlékezés, melyet a 7. osztály tartott. A gyerekek néhány hete járták be Erdély nevezetességeit a Határtalanul program keretében.

A nap hátralévő részében akadályverseny zajlott az iskola területén, ügyességi feladatokkal. A gyerekek nyolc vegyes csapatba osztva versenyeztek egymással. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy mely három csapaté a dicsőség, mert ők voltak a legügyesebbek. Jutalmat azonban – egy Sportszeletet – a szülői munkaközösség jóvoltából mindenki kapott.